Rólunk

Stáhly Kata

pszichológus, gyerekjogi szakértő
NEMECSEK Program szakmai vezetője

Nagyon kerestem egy olyan közösséget, ahol tényleg van értelme a munkámnak, és ahol olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiktől rengeteget tanulhatok, és akik sokfélék egy közös céllal:

legyen jobb itthon gyereknek lenni

A Hintalovon Alapítványnál mindezt megtaláltam. Az alapítvány NEMECSEK Programjában 2020 óta dolgozom. Ez az a program, ami rendszerszinten segít, ami igazi szemléletváltást hozhat egy közösségen, intézményen belül abban, hogy mit gondolunk a gyerekek biztonságáról. Erre pedig óriási szükség van.

Vaskuti Gergő

pszichológus, kriminológus
NEMECSEK Program szakmai vezetője

Dolgoztam iskolában, gyermekotthonban, nevelőszülői hálózatnál és gyerekekkel foglalkozó civil szervezetnél. Pszichológusként szintén kamaszokkal és családokkal foglalkozom.

A NEMECSEK Programban “összeérnek” a különböző területeken szerzett tapasztalataim. Ennek köszönhetően igazán hatékonyan tudom segíteni a különböző intézményeket, közösségeket abban,

hogy minél megtartóbb és biztonságosabb környezetet teremthessenek a gyerekeknek.

Vásárhelyi-Kiss Barbara

közgazdász, kommunikációs szakértő
NEMECSEK Program kommunikációs- és projektvezetője

Szeretnék egy olyan világban élni, ahol jó gyereknek lenni.

Ahol a gyerekek biztonságban érezhetik magukat

nem csak otthon, hanem az óvodában, iskolában, nyári táborban vagy akár sportolás közben. Ezen dolgozom nap mint nap itt az alapítványnál 2021 óta. Igyekszem szerteágazó tudásomat – amit kis- és középvállallatoknál, illetve Magyarország vezető médiavállalatánál szereztem – ennek az igazán fontos ügynek a szolgálatába állítani.

Rosta Ági

pszichológus, szakmai munkatárs

A Hintalovon Alapítvány NEMECSEK csapatának tagjaként szerintem a legfontosabb dolgon munkálkodunk: jobbá tesszük a világot azáltal, hogy segítünk a felnőtteknek, szervezeteknek

- felvértezzük őket azzal a tudással, hogy valóban jól tudjanak bánni a gyerekekkel.

Ha a gyerekek jól vannak, a világ is jól lesz. Hiszek abban, hogy csak akkor tudjuk a világot megváltoztatni, előre vinni, ha a bántalmazás, erőszak minden formáját elutasítjuk, vagy ha már megtörtént a baj, akkor jól kezeljük. A mai gyerekek alkotják a jövő társadalmát. Legyen nekik természetes, hogy szeretettel, emberségesen bánunk egymással, ne hordozzanak magukkal olyan gyerekkori sérüléseket, amik megelőzhetőek lettek volna. 

Sall Zsófia

jogász, viselkedéselemző
szakmai munkatárs, gyermekrészvétel programkoordinátor
Sokáig azt gondoltam, hogy a hivatásom a közvetlen segítő szakmában találom meg. Az alapítvány azonban megmutatta, hogyan tudom úgy felhasználni a meglévő tudásom, hogy rendszerszinten járulhassak hozzá a gyermekvédelem fejlesztéséhez, a gyermekjogok szélesebb körű érvényesüléséhez. Inspiráló olyan felnőttekkel és gyerekekkel dolgozni közösen, akik ennyire hisznek a fejlődésben és a téma nehézségei ellenére, mindig emberiek, hitelesek tudnak maradni.

Biztonságos keretek, átlátható közösség

A Pál utcai fiúk sokfélék, mint a mai gyerekek is: megbízhatóak, meggondolatlanok, igazságosak, indulatosak, békeszeretőek, okosak, fenyegetőek, becsületesek, hűségesek és még annyi minden mások, mint mi mindannyian. Nehéz ma igazi példaképeket állítani a gyerekek elé. Főleg olyan példaképet, akiről mindenki egyformán vélekedik. NEMECSEK egy igazi példakép. Vigyázzunk rá!