A Mosoly Alapítvány is a NEMECSEK Program együttműködésével dolgozta ki saját gyermekvédelmi irányelvét.
Szerencsére egyre több gyerekekkel foglalkozó szervezet tartja fontosnak, hogy minél biztonságosabban tudjon működni. Számos óvoda, iskola, alapítvány rendelkezik már gyermekvédelmi irányelvvel, hogy az adott közösség minél átláthatóbb és biztonságosabb legyen. Ebből a célból jött létre a NEMECSEK Program, amely abban támogatja a szervezeteket, intézményeknek, hogy megelőzzék, felismerjék, illetve megfelelően kezeljék a bántalmazást.
Amikor egy gyermek krónikus vagy súlyos betegségben szenved, neki és a családjának is nagy szüksége van a pszichés támogatásra annak érdekében, hogy a gyermek adaptívan, erőforrásait használva tudjon megküzdeni a betegség okozta krízishelyzetekkel. Ebben a folyamatban lényeges, hogy az állapotának megfelelő segítséget kapja meg, illetve vissza tudjon kapcsolódni a kortárs közösségbe, társadalomba. Fontos, hogy az egészségügyi ellátást kiegészítve legyenek olyan lehetőségek, amelyek segítenek a gyerekek és családjaik lelki jóllétének megteremtésében. Így minél több család érezheti azt, hogy nem maradt egyedül ebben a nehéz helyzetben.
A Mosoly Alapítvány küldetése, hogy hiánypótló pszichés támogatással egészíti ki a súlyos és krónikus beteg gyerekek gyógyulási folyamatát. Kórházi osztályokon és kórházon kívül tartott művészetterápiás foglalkozásaikon a gyerekek kreatív, és biztonságos térben tudják feldolgozni a betegségük során megélt tapasztalatokat és érzéseket. Emellett adaptív viselkedésmintákat és megküzdési technikákat sajátíthatnak el, amellyel javulhat az életminőségük és a társas kapcsolataik.
Terápiás programjaikban eddig is szigorú etikai és szakmai szabályrendszert alkalmaztak a programok szervezéséhez és lebonyolításához, hogy a hozzájuk forduló családok gyermekei a lehető legnagyobb biztonságban legyenek. A terápiás munkában ugyanis alapvető követelmény és bevett gyakorlat a kliensek méltóságának tisztelete, az ártalmak elkerülése, a szakszerűség, a felelősségvállalás, a titoktartás, a feddhetetlenség, az elkötelezettség.
Ugyanakkor szervezeti szinten is elengedhetetlen végiggondolni, hogyan gondolkodnak a gyerekekről és a már meglévő kereteken, garanciákon túl mit tudnak még tenni a biztonságuk érdekében. Az egy éves munka – melyhez a Hintalovon Alapítvány és a Solt és Társai Ügyvédi Társulás szakembereitől kaptak segítséget – eredménye a Mosoly-őrző névre keresztelt Mosoly Alapítvány gyermekvédelmi irányelveit összesítő dokumentum.
Az alapítvánnyal való közös munka folyamatáról, a felmerülő kérdésekről több alkalommal is beszámoltak honlapjukon interjúk formájában, melyet Stáhly Katával és Vaskuti Gergővel, a NEMECSEK Program szakmai vezetőivel készítettek.
A Hintalovon Alapítvány szakértői segítségével új szempontok alapján tudtuk kritikus szemmel átvilágítani a rendszert, amiben dolgozunk. Majd csapatként tudtuk megfogalmazni, hogyan gondolkodunk a gyermekek biztonságáról és mit tudunk tenni a már meglévő garanciákon túl. Sokat segített, hogy a folyamatban a saját tempónkban tudtunk haladni, összehangolva a különböző területek (terápia, kommunikáció, adományszervezés) álláspontjait. Ehhez rugalmasan tudtuk illeszteni a Hintalovon szakértőinek személyes segítségét, az online képzéseket és a rendelkezésünkre bocsátott szakmai anyagokat, melyek tartalmát könnyen lehetett adaptálni a saját szervezeti gyakorlatunkra.
Mosoly Alapítvány
Első lépések
Ha eldöntötted, hogy szeretnél tenni azért, hogy a ti iskolátok, gyerekekkel foglalkozó szervezetetek is biztonságosabban működjön, tarts velünk és kövesd az alábbi lépéseket!
Töltsd ki ezt a rövid kérdőívet!
A kérdések megválaszolása után arról kapsz visszajelzést, hogy nálatok mennyire egyértelműek a gyerekeket védő szabályok és folyamatok. Ez 5-10 percet fog igénybe venni, a válaszaidat és az azokra adott visszajelzést rajtad kívül senki nem fogja látni!
Beszélj a kollégáiddal, döntsétek el, hogyan tovább!
A kérdőív értékelése után kaptok egy képet arról, hogy nálatok mennyire kidolgozottak a gyerekeket védő szabályok. Ezután jobban át tudjátok gondolni, hogy milyen segítségre lenne szükségetek. A döntésetekben segíthet, ha minél jobban megismertek minket. Csatlakozzatok NEMECSEK facebook csoportunkhoz, nézzétek meg az online elérhető, ingyenes képzésünket a gyerekjogokról, gyermekvédelmi irányelvekről!
Döntöttünk, nekiállunk! Mi a következő lépés?
A NEMECSEK Programban három módon tudtok részt venni. Önállóan, tanácsadói vagy partneri együttműködésben. Az együttműködések fajtáinak részletes leírását itt találjátok. Ennek alapján már el tudjátok dönteni, mi számotokra a legjobb megoldás. Ha úgy döntötök, hogy szeretnétek velünk valamilyen szorosabb formában együttműködni, akkor első lépésként, írjatok nekünk!