A gyerekjog világnézet! – már a Tescónál is

Együttműködésbe kezdett a Tesco és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, hogy biztosítsák a gyerekek érdekeinek és szempontjainak érvényesülését a Tesco Akadémia kiskorú diákokat érintő képzései során.

Hintalovon

2023. 05. 31.

A Tesco és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány együttműködik azért, hogy biztosítsák a gyerekek érdekeinek és szempontjainak érvényesülését a Tesco Akadémia kiskorú diákokat érintő képzései során, valamint az áruházlánc kommunikációs kampányaiban felhasznált gyermekfotók esetében. A Hintalovon munkatársai a Tesco májusi sokszínűségi rendezvényein is részt vettek, ahol arról volt alkalmuk beszélgetni a vállalati munkatársakkal, hogy miért fontos a felelősségteljes képzés az áruházi oktatóknak és az üzletekben tanuló gyermekeknek egyaránt.

A Tesco felelős és befogadó vállalatként elfogadja, értékeli és tiszteletben tartja a különbségeket, és figyelmet szentel a támogató és biztonságos környezet létrehozására. A Tesco Akadémia Magyarország legnagyobb kereskedelmi szakképzőhelye, ahol a szakmai utánpótlás-nevelés érdekében többek között 18 év alatti tanulók tantermi, digitális, illetve gyakorlati oktatásával is foglalkoznak. Nélkülözhetetlen tehát, hogy az ott oktatók ismereteket szerezzenek a gyermekek jogairól, ami számottevő szerephez jut a közös munka során.

„Több mint 1500 tanuló duális képzése óriási felelősség. A gyerekek több hónapot töltenek együtt évente az áruházi oktatójukkal, ideális esetben bizalmi viszony alakul ki az oktató és a tanuló között. A gyerekek gyakran kérnek segítséget olyan esetekben is, amelyek túlmutatnak a szakmai képzésen. Megosztanak családi, személyes problémákat, de magukkal hozzák a kamaszkor tipikus élethelyzeteit is. A bizalom kiépítése elsődleges fontosságú, ugyanakkor a jó mentor olvasni is tud a fiatalok viselkedéséből, tudnia kell azonosítani azokat a jeleket, amik egyértelműen a fiatalok nehéz helyzetére utalhatnak. A segítségnyújtáshoz vezető helyes út megtalálása a következő, és talán a legnehezebb feladat, ezért éreztük úgy, hogy mi magunk is szeretnénk bővíteni ismereteinket a gyermekvédelem területén.  A Hintalovon Alapítvánnyal együttműködve tervezzük kidolgozni a Tesco gyermekvédelmi irányelveit és képezni kollégáinkat. Úgy gondolom, hogy minden duális képzőhelynek tudatosítani kell magában, hogy a diákok ugyan munkavállalónak minősülnek, de ők mégiscsak gyerekek” – mondta Balogh Csaba, a Tesco Akadémia intézményvezetője.

„A közösségekért, és azon belül a gyerekekért, az ő biztonságukért és jóllétükért való társadalmi felelősségvállalás elősegítése a Hintalovon Alapítvány egyik kiemelt feladata. NEMECSEK Programunk keretében már több szervezettel működtünk együtt, és örömmel üdvözöljük a Tescót is ebben a körben. Köszönjük a Tesco elkötelezettségét és felelősségteljes hozzáállását, ami példaértékű más cégek számára is. Hiszünk abban, hogy a gyerekek védelme, az őket érintő ügyekben való érdemi részvételük támogatása, és a jogaikat tiszteletben tartó üzleti gyakorlatok meghonosítása nemcsak szervezeti, de társadalmi szinten is egy jobb jövő felé vezet” – mondta Rohrböck Kinga, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A Tesco közösségi kommunikációs tevékenysége szempontjából is fontos a gyerekvédelmi irányelvek ismerete, mivel a kampányok előkészítése során többször felmerül gyerekekről készült vagy őket is mutató fotók, videók használata. Az áruházlánc elkötelezett annak érdekében, hogy a felvételeket felelősen tegye közzé, ezért az érintett társosztályok június végén szintén egy tréning keretében fogják elsajátítani a vonatkozó alapelveket, a Hintalovon Alapítvány pedig egy útmutatót is összeállít majd a képek felhasználásához.

További anyagaink

×
×

Cart

A weboldal sütiket használ.

Cookie-kat használunk a tartalom és a hirdetések személyre szabására, a közösségi média funkciók biztosítására és forgalmunk elemzésére. Webhelyünk Ön általi használatára vonatkozó információkat megosztjuk közösségi médiával, hirdetési és elemző partnereinkkel is, akik egyesíthetik azokat más információkkal, amelyeket Ön biztosított számukra, vagy amelyeket a szolgáltatásaik Ön általi használatából gyűjtöttek össze.